Ezt minden nyugdíjba készülő magyarnak látnia kell!

Megjött végre az az adat, amire a nyugdíjba készülők nagyon vártak.

Megjött végre az az adat, amire a nyugdíjba készülők nagyon vártak.
Az államtitkár leszögezte: a szombati tüntetés csak annyi, hogy a magyar orvoskamara beállt az ellenzéknek kampányolni.
Ezzel itthon a legmagasabb a fizetésük az átlagbérhez viszonyítva az OECD országok közül.
Átlagosan 13,2 százalékkal nőtt tavaly a bruttó kereset a KSH szerint, a nettó átlagbér 500 ezer forint fölé emelkedett, a költségvetési szférában pedig gyorsult is a bérnövekedés.
A miniszterelnök évértékelő beszédében is kijelentette, régi álmuk, hogy „a gyermeket nevelő szülők ne legyenek anyagi hátrányban azokkal szemben, akik nem vállalnak gyermeket”.
Több mint húsz százalékkal nőtt idén a pedagógus átlagfizetés.
A foglalkoztatás, a fogyasztás, a turizmus, a hitelpiac, a bérek, a lakás- és az autópiac adatait figyelve látható a növekedés.
Az év tizenegyedik hónapjában az ágazatok többségében 10 százalék körüli béremelkedés volt jellemző; a reálbér-növekedés 2025 egészében fennmaradhat – véli a Makronóm Intézet elemzője.
Az is kiderült, hogy az agglomeráción kívül, mely magyarországi járásban keresnek a legjobban.
Kevés annyira félrevezető mutató van egy ország jólétének mérésére, mint az átlagbér. Az indikátor komoly hibája az oka, hogy Románia sok tekintetben mintaországnak tűnhet. Sebestyén Géza írása.
Ha a régiós országok kétgyermekes családjait nézzük, akkor a magyar családok nettó jövedelmének vásárlóértéke az egyik legjobb – mutatom grafikonon!
A kormány a bérmegállapodással hatást tud kifejteni nemcsak a minimálbérre, hanem az afölötti bérekére is.
Szeptemberben is dinamikus volt a bruttó átlagkereset növekedése, igaz a megelőző hónapokhoz képest lassabb. A közszférában 14,1 százalékkal emelkedett az átlagkereset éves alapon, így elmondható, hogy ez az ágazat húzta a növekedést. A minimálbér emelésének is köszönhetően jövőre is érdemben, 4-5 százalékkal növekedhet a reálbér.
Nagy segítség lesz ez a magyar családoknak.
A KSH friss adatai szerint júliusban is kitartott a keresetek növekedése: 13,9 százalékkal nőtt a bruttó átlagkereset, ami 9,4 százalékos reálbér-növekedést jelent. A Makronóm Intézet elemzője szerint jövőre is fennmaradhat a 10 százalékot meghaladó nominális béremelkedési ütem, amit a pedagógusok 21 százalékos jövő évi bérfejlesztése is támogat majd.
Májusban 14,8 százalékos volt az átlagbérek emelkedése, ami nagyrészt a pedagógusok és az egészségügyi szakdolgozók, valamint a minimálbér és a garantált bérminimum emelésének köszönhető. Az év hátralévő részében is hasonló ütemű béremelkedés várható, ami alacsony infláció mellett akár 9 százalékos reálbér-növekedést is eredményezhet.
Mutatjuk, mennyi az annyi.
A szakdolgozók béremelésével folytatódik a fizetések növelése az egészségügyben.
A szakképzésben oktatók átlagbérét legalább azonos arányban szeretnék növelni a pedagógusok bérével.